Molino.jpg
Onkentes.jpg
Önkéntes támogatás    

Megosztás

kezek.jpg

Az elmúlt egy-két évben már Magyarországon is egyre több cég ismeri fel a vállalati önkéntes programokban rejlő lehetőségeket, vagyis azt, hogy dolgozói számára lehetővé tegye az önkéntes programokban történő részvételt s egyben ezzel is segítve a környezetében lévő közösségeket.

talicska.jpgtalicska.jpg

A vállalati önkéntes programok kapcsán:

– a dolgozók cég iránti lojalitása és a csapatépítés erősödik
 – fejlődik a vállalati kultúra és etika
– nő a cég hírneve
– lehetőség nyílik az alkalmazottak személyes fejlődésére
– a cég esélyegyenlőség iránti elkötelezettsége növekszik

kerteszkedes.jpgkerteszkedes.jpg

Alapítványunk munkatársai több önkéntes programot menedzseltek, gyakorlatunk van a programok megszervezésében. Jártunk Dunakeszin (Bárdos Iskola kerítésének, illetve a 2. sz. Bölcsőde udvarának felújítása), Gyömrői Gyermekotthonban (4-es, illetve 5-ös lakásotthon külső-belső felújítása). Folyamatosan keressük azokat a partnereket, akik csatlakozásával hasznos és sikeres programok valósulhatnak meg. Célunk, hogy az elkövetkező években itthon is a vállalati kultúra részéve válhasson és fejlődhessen az önkéntes munka, s még több cég ismerje fel ezek jótékony hatását.

CSATLAKOZZ HOZZÁNK !



sok_kez.jpg


































 

Megosztás

Oldal tetejére

Hírek, aktualitások Magunkról Tevékenységünk Hogyan támogathat minket? Közhasznúsági jelentés Az SZJA 1%-ának felhasználása Kapcsolat Dokumentumtár Pályázatok Referenciák Önkéntes támogatás Önkéntes csapatok